[TAG BEJELENTKEZÉS]

MAGYAR OPTIKUS
IPARTESTÜLET

Optometrista működési engedély megújítása

Létrehozva: 2021-11-18

Több tagunk kérésére adjuk közre, hogy az optometrista működési engedélyek megújítását hol kell intézni, mi a menete. Tekintve, hogy a nyomtatványok, eljárások, illetékességi körök állandóan változnak így a mai napon hatályos információkat szedtük össze egy csokorba, mely a Tovább olvasás gombra kattintva megtekinthető.

Az alábbiakban az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánerőforrás-fejlesztési Igazgatóságának honlapjáról tesszük közzé a 2021.11.18-án elérhető, hatályos információk közül a fontosabbakat.

Átmeneti rendelkezések a veszélyhelyzet ideje alatt:

A Kormány 500/2020. (XI. 13.) Korm. rendelete értelmében, ha az egészségügyi dolgozó működési nyilvántartásának érvényességi ideje 2020. november 4-én, vagy azt követően, a Kormány által kihirdetett, jelenleg hatályos veszélyhelyzet időtartama alatt jár le, a nyilvántartás érvényességi ideje a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényes.
A rendelet értelmében az új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az okmányon nem kell feltüntetni, az érvényesség a jogszabály erejénél fogva, a fent részletezett időtartammal meghosszabbodik.
OKFŐ Nyilvántartási és Képzéstámogatási Főosztály / közzétéve: 2021.01.14.


Általános tájékoztató az egészségügyi szakdolgozók részére: 

https://www.enkk.hu/index.php/hun/nyilvantartasi-es-tovabbkepzesi-foosztaly-mukodesi-kartya-tovabbkepzesi-programok/egeszsegugyi-szakdolgozok/altalanos-tudnivalok

A megújítási kérelmet az ügyfél indítja a kiválasztott eljárás szerinti nyomtatvánnyal és a megfelelő dokumentumok csatolásával. 
Megteheti papír alapon vagy elektronikus formában is. (Részletes információkat lásd fenti linkről!)  Az eljárások díjkötelesek. 
Az egyes eljárástípusok díjai:
- Működési nyilvántartásba történő első felvétel: 3.000 Ft
- Működési nyilvántartás megújítása: 1.000 Ft
- Működési nyilvántartásba történő új szakképesítés felvétele: 1.000 Ft
- Működési nyilvántartás meghosszabbítása: 3.000 Ft
- Törlést követő újrafelvétel a működési nyilvántartásba: 1.000 Ft
- Működési nyilvántartásból való törlés: 3.000 Ft
- Elveszett, megrongálódott, megsemmisült működési nyilvántartási igazolvány pótlása, cseréje: 3000 Ft
- Adatváltozás bejelentése: 1.000 Ft*

Részletes további információ (pl. fizetési  módok, eljárás indításának lépései, stb.) a fenti linken található.


Továbbképzési kötelezettség, továbbképzési pontok: (
tájékoztató linkje)

A továbbképzési időszak (ciklus) a működési nyilvántartásba kerülés napjával indul. A továbbképzésre működési nyilvántartási számával, ennek hiányában alapnyilvántartási számmal jelentkezhet. Az alapnyilvántartási számát megtekintheti https://kereso.enkk.hu oldalon, az „egészségügyi szakdolgozók” címszó alatti keresőben.

Az egészségügyi szakdolgozóknak a működési nyilvántartásuk érvényességi ideje alatt (továbbképzési időszak) a szakképesítésüknek megfelelő szakmacsoporton belül 150 továbbképzési pontot kell teljesíteniük az alábbiak szerint:
- gyakorlat (minimum 60, maximum 100 pont),
- kötelező szakmacsoportos elméleti továbbképzés (30 pont),
- szabadon választható elméleti továbbképzés (minimum 20, maximum 60 pont).

Az optometrista, az optometrista-látszerész, valamint az optometrista kontaktológus a 6. ÁLTALÁNOS ÉS ELEKTROFIZIOLÓGIAI ASSZISZTENCIA SZAKMACSOPORT-ban található. /részlet a 63/2011. (XI.29.) NEFMI rendeletből mellékletéből/:
   6.10. Optometrista
   6.11. Optometrista - látszerész
   6.12. Szemészeti asszisztens
   6.13. Szemészeti szakasszisztens
   6.14. Szemészeti szakasszisztens (54)

Hogy kinek mennyi pontot tart nyilván a hatóság, ezt a publikus adatbázisban tudja leellenőrizni önmagáról az optometrista: https://kereso.enkk.hu/

Sajnos a kötelező szakmacsoportos elméleti pontok megszerzése okozza a legnagyobb gondot, mivel nehéz a szakma szerinti elméleti előadásra bejutni, a SZAFTEX-en kiírt időpontok általában órák, napok alatt betelnek. 
Ezért javasoljuk, hogy akinek sürgős a hosszabbítás és nincs a szakmájában újabb elméleti előadásra időpont kiírva, az válasszon másik képzést, amelyet a 6-os szakmacsoportnak meghirdettek. Ennek elvégzésével is teljesíthető a továbbképzési kötelezettség. Az egyes továbbképzésekről a részletek (pl. képzés tartalma, képzés ára, a képzés szervezője) a képzés nyilvántartási számára kattintva tekinthető meg. 
A SZAFTEX oldalára külön kell regisztrálni, a jelentkezés csak regisztráció után lehetséges.
A szabadon választható elméleti továbbképzési pontok a MOI által szervezett pontszerző előadásokon való résztvétellel könnyen teljesíthetőek. Ilyen pl. az Optika Hungary rendezvényünkön vagy a korábbi Látszerész Szakmai Nap és Továbbképzés rendezvényünkön meghirdetett pontszerző előadások. Amennyiben a kiküldött igazolását nem találja vagy elvesztette, lehetősége van a kiadott pontigazolás másolatát a MOI irodájától elektronikusan megkérni.

Működési nyilvántartás megújítása:
Ha lejárt a működési engedély érvényességi ideje, akkor a nyilvántartás megújítását kell kérni.

https://www.enkk.hu/index.php/hun/nyilvantartasi-es-tovabbkepzesi-foosztaly-mukodesi-kartya-tovabbkepzesi-programok/egeszsegugyi-szakdolgozok/mukodesi-nyilvantartas-megujitasa

Működési nyilvántartás meghosszabbításáról tájékoztatás:

https://www.enkk.hu/index.php/hun/nyilvantartasi-es-tovabbkepzesi-foosztaly-mukodesi-kartya-tovabbkepzesi-programok/egeszsegugyi-szakdolgozok/egyeb-eljarastipusok


Amennyiben a fenti tájékoztató linkeken mégsem találja meg a keresett problémára a választ, úgy érdemes ügyfélfogadási időben a főosztály munkatársainál érdeklődni.

A Nyilvántartási és Továbbképzési Főosztály ügyfélfogadási rendje:

Cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 24. (1444 Budapest, Pf.: 270.)
Honlap : www.enkk.hu
Ügyfélszolgálati ügyintézés orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, klinikai végzettségű egészségügyi dolgozók, valamint egészségügyi szakdolgozók részére
Ügyfélszolgálati telefonszám:   (06/1) 411-1146  és   (06/1) 411-1147
E-mail: omn@okfo.gov.hu
Ügyfélfogadás telefonon: hétfő-csütörtök: 8:30-15:30   
Az Ügyfélszolgálat pénteken zárva tart.


forrás: www.enkk.hu és MOI Iroda





Az oldalunk bizonyos funkciókhoz sütiket (Cookie) használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ